|
A DSM rendszer leíró jellegébõl fakadóan a pánikbetegség diagnózisának felállítása esetén (is) a tünetekre koncentrál, ugyanakkor nem súlyozza a tüneteket fontosságúk szerint és nem csoportosítja õket együtt járásuk alapján. A diagnózisalkotás során további gondokat okoz a "váratlanság" kritériumának megítélése. Mindezek következtében - mint számos vizsgálat rámutatott- a pánikbetegek csoportja inhomogén, a pánikbetegek közt legalább három alcsoport különíthetõ el (Klein, 1993; McNally, 1994, Kopp és mtsi., 1989; Kopp & Gruzelier, 1989; Keyl & Eaton, 1990; Briggs és mtsi., 1993), mely alcsoportokat eltérõ tünettani (Briggs és mtsi., 1993; Klein, 1993), patomechanizmusbeli (Gorman és mtsi., 1989; Kelin, 1993) és farmakológiai (Briggs és mtsi., 1993) sajátságok jellemezhetnek Mások nyomán (Ley, 1992; Klein, 1993; Briggs és mtsi., 1993) a feltételezett három alcsoport a következõ: A klasszikus, vagy spontán pánik intenzív testi tünetekkel (fulladás érzés, palpitáció) és félelemmel, az anticipátoros típus enyhébb fizikai tünetekkel és erõs anticipátoros szorongással jellemezhetõ, míg végül a kognitív típusra alacsony intenzitású testi és pszichés tünetek a jellemzõek. Az alábbi elemzésben érveket mutatunk be az alcsoportok létezésére. Vizsgálatunkban 145, a DSM-III-R kritériumai szerinti pánikbeteg (44 férfi-101 nõ) töltötte ki a DSM-III-R pániktüneteibõl képzett tünetlistát, amelyen az egyes tünetek intenzitását 0-tól 4-es értékig kellett értékelniük. A tünetlista további tételeket tartalmazott a hiperventillációra, szorongásra, feszültségre, pánikérzésre, fejfájásra, stb. vonatkozóan is. Ugyanezen betegek megválaszoltak a végzettségre, lakáskörülményekre, lakóhelyre vonatkozó kérdéseket is. A tünetlista adatain SPSS for Win programcsomag segítségével klaszteranalízist végeztünk, és több próba után a leggazdaságosabbnak és legjobban interpretálhatónak a három klaszterbe sorolást fogadtuk el. Logisztikus regressziós analízissel azt is megvizsgáltuk, miként függnek össze az említett szocio-ökonómiai státuszt tükrözõ mutatók a tünetmintázattal. |
| Eredményeinket a következõképpen
értelmezzük: OE a spontán vagy klasszikus pánik a másik két csoporttól élesen elkülönül a légzési tünetek (fulladásérzés, hiperventilláció, légszomj, mélylevegõ) és a mellkasi diszkomfort (mellszorítás, mellkasi fájdalom) révén. E csoport tüneteinek hátterében feltételezhetõen egy jól körülhatárolható biológiai mechanizmus állhat (Klein, 1993), ez a csoport szignifikánsan jobban reagál antidepresszánsokra és rosszabbul szorongáscsökkentõkre (Briggs és mtsi., 1993; Klein, 1993). Feltevésünk szerint, mivel e csoport magtünetei egy biológiailag jól körülírható patomechanizmussal állnak kapcsolatban, ezért a tünetmintázattal elsõsorban biológiai faktorok korrelálnak, és a magtünetek kulturális és szocio-ökonómiai faktorokkal kevésbé függnek össze. Ezt az értelmezést támasztja alá az a meglepõ összefüggés, hogy mintánkban a férfiak és nõk logisztikus regressziós analízis alapján a légszomj tekintetében szignifikánsan különböznek (S.E.=0.1489; p=0.0352), ugyanakkor a fulladási tünetek semmilyen más vizsgált szocio-ökonómiai faktorral nem mutatnak együtt járást. Eredményünkkel összecseng mások megfigyelése is, miszerint nõkre jellemzõbb a szorongásos-depressziós tünetekkel társuló pánik (Briggs és mtsi., 1993) és agorafóbia. az anticipátoros típust a grafikon szerint is leginkább az intenzív félelmi tünetek (pánikérzés, szorongás és félelem), valamint a szédülés és derealizáció különíti el a másik két csoporttól, míg a kognitív típust legjobban a testi és lelki tünetek alacsony intenzitása különbözteti meg a másik két csoporttól. E két csoport tünetmintázatára feltevésünk szerint sokkal nagyobb hatást kell gyakoroljanak a kulturális és szocio-ökonómiai faktorok, mint iskolázottság, lakáskörülmények, település típus szerinti lakóhely. Feltevésünket igazolja, hogy a Spielberger teszttel mért trait szorongás mértéke szignifikáns kapcsolatot mutatott a szédüléssel (S.E.=0.520, p=0.033), ami közvetve is alátámasztja, hogy a szédülés, mint szorongásos hiperventillációs tünet, elsõsorban az anticipátoros csoporthoz köthetõ. Az anticipátoros csoporthoz köthetõ az agorafóbia komoly kockázata (pl. Briggs és mtsi., 1993; Klein, 1993), s elemzésünk szerint az agorafóbia és a szédülés szintén szignifikáns együtt járást mutatnak (S.E.=634, p<0.0001). A szorongás kulturálisan eltérõ szomatizációs mintázatára utal, hogy szignifikáns összefüggést találtunk az iskolázottság és a fejfájás (negatív kapcsolat, S.E.=0.1579, p=0.0245), feszültségérzés (S.E.=0.1892, p=0.0120), sóhajtás (mélylevegõvétel) (S.E.=0.10829, p=0.0309) közt. Szignifikáns kapcsolatot mutatott a lakás komfortfokozatával az ájulásérzés (negatív kapcsolat, S.E.=0.1903, p=0.0120), homályos látás (negatív kapcs. S.E.=0.2170, p=0.0030), szívdobogás (S.E.=0.1915, p=0.0457). Érdekes mód, az ájulásérzés még azzal is szignifikáns összefüggést mutatott, hogy a vizsgált személy budapesti vagy vidéki lakos-e (pozitív kapcsolat a budapesti illetõséggel, S.E.=0.1429, p=0.0306). Összességében ez azt jelzi, hogy az utóbbi két alcsoport tüneti jellemzõi erõs pszicho-szociális meghatározottságot mutatnak, amely az elsõ un. spontán pánik alcsoportétól eltérõ patomechanizmusra utal. A bemutatott összefüggések egy most induló vizsgálat megalapozását szolgálják. E vizsgálatban szeretnénk további bizonyítékokat szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy a pánikbetegség diagnosztikai kategóriája a jelenlegi megfogalmazásában nem képes differenciálni a pánik altípusai között. Vizsgálatunk csak adalék azokhoz a szakirodalomban számos helyen publikált eredményekhez, melyek arra figyelmeztetnek, hogy a pánikbetegség definíciója nem elég körülhatárolt, bizonytalan szorongásos tünetcsoportokat is magában foglal, amely ellentmondásos eredményekhez vezet a kutatásban, és megnehezíti a klinikai kezelési protokollok kidolgozását. Ugyanakkor az is világos, hogy a hatékony klinikai munkát leginkább egy tünetmintázat analízisre alapozott diagnózis szolgálná a leghatékonyabban. Briggs, A. C; Stretch, D.D.; Brandon, S.(1993): Subtyping of panic disorder by symptom profile. Brit. J. Psychiatry 163:201-209 Gorman, J. M.; Liebowitz, M. R .; Fyer, A.J. and Stein, J. (1989): Neuroanatomical Hypothesis for Panic Disorder. Am J Psychiatry, 146:148-161 Keyl, P.M; Eaton, W.W. (1990): Risk factors for the onset of panic disorder and other panic attacks in a prospective, population-based study. Am J. Epidemiol., 131:301-311. Kopp, M.S. and Gruzelier, J.H. (1989): Electrodermally differentiated subgroups of anxiety patients and controls. II. Int. J. Psychophysiol., 7:65-75. Kopp, M.S.; Arato, M.; Magyar, I. and Buza, K.(1989): Basal adrenocortical activity and DST in electrodermally differentiated subgroups of panic patients. Int. J. Psychophysiol., 7(1): 77-83 Klein, D.F. (1993): False suffocation alarms, spontaneous panics, and related conditions. Arch. Gen. Psychiatr., 50:306-317. Ley, R. (1992): The many faces of pan: psychological and physiological differences among three types of panic attacks. Behav. Res. Ther., 30(4):347-357. McNally, R.J. (1994): Panic disorder. A critical analysis. The Guilford Press. New York, London |
